2010. január 18., hétfő

Nemzeti Lovarda - Nemzeti Lovas Központ - Lótenyésztés

Az alapítványi összefogás igazi célja az volt, hogy a Nemzeti Lovarda nevéhez, és a kor szelleméhez méltó lovas központtá fejlődjön. Az első év a gazdasági főpróba volt. Erős hit kellett hozzá, hogy a mindenki által több 10 M Ft veszteséget kódoló működtetési jóslatok teljesülését figyelmen kívül hagyhassa az összefogás. Lekopogva a kedvezőtlen körülmények elmaradását és az intézmény társadalmi üzemeltetéséhez nyújtott kooperatív állami hozzáállást, a hit megérlelte gyümölcsét. Az első év hozta a várakozásokat, és megteremtette a lehetőségét egy középtávú stratégia felállításának.
A kérdés hogyan tovább? Mi tesz egy lovardát lovas központtá? Jelen esetben a Tattersallt mi teszi az adott helyén lovas központtá? Hogyan tudja a főváros közepén egy lovarda pl. a tenyésztőket szolgálni?

2010. január 17., vasárnap

Az ideális bértartó


Sok lovarda álma az ideális bértartó, aki nem reklamál a trágyázás és alom miatt, nem szól a kevés zabért, nem etet szénát titokban, időben, sőt előre fizet, nem lovagol reggel 8 előtt, de este 7 után sem, sőt, ha lehet nem is nagyon jön.

Ismerős helyzet, sokan voltunk ilyen helyen megtűrtek. Utálunk ideális bértartónak lenni. Szánkat befogni. Hülyének tetteni magunkat. Mert tudjuk, hogy a lovunk issza meg a levét, ha szólunk a lovásznak vagy a tulajnak.

Azzal természetesen tisztában vagyunk, hogy az általunk fizetett bértartás nem azt jelenti, hogy szolgálók hada vesz majd körül, az etető márványból lesz, és ha éppen lovagolni van kedvünk, akkor csak nekünk nyitják meg a lovardát. A befizetett pénzünk nem elég a lovarda fenntartásának költségeire, annak egy kis, de fontos szeletét vállaljuk a lovunk elhelyezéséért és a lovaglási, esetleg versenyzési lehetőségért cserébe. Az is érthető, hogy ahol több bértartó van (azért ez egy jellemzője a lovardáknak) ott alkalmazkodni kell egymáshoz.

Ha tisztában van mindkét fél az elvárható és az elvárt közötti különbséggel, és reálisan értékeli a helyzetet, akkor talán létre lehet hozni az ideális lovardát, ahova az ideális bértartó szívesen viszi az ideális lovát.

Segítsetek nekünk ennek megteremtésében. Írjátok le megjegyzésben az elvárásaitokat, a pozitív és negatív élményeiteket, véleményeteket.

Mit csinálunk a hétvégén?


Jön a hétvége, mi legyen a program? Természetesen megyünk versenyezni!

A választékban szerepel a Tati, Kecskemét, Fehérvár no meg Wiener Neustadt is. De ez utóbbi drága, messze van, és a többi esetében is vannak előnyök meg hátrányok. Az egyik helyen kicsi a melegítő, a másik helyen viszont jó a pálya. Ezt a pályaépítőt nem szeretem, a másiknál meg a boxokkal van bajom.

Azzal azért tisztában van mindenki, hogy egy-egy hétvégén egy kisebb vagyont költünk arra a néhányszor 50-60 másodpercre (na jó, egy ellenszegüléssel van az 90 is), amit a pályán töltünk. Boxdíj, nevezési díj, startdíj, lószállítás, esetleg nekünk szállás. Tekintve, hogy többségünk nem a biztos nyeremény reményében indul a versenyen, így a pénzügyi zárás eredménye nem kétséges. Miért megyünk mégis valahova szívesen akár havi rendszereséggel, máshová meg eszünkbe sem jut benevezni? Mi az, amit szeretünk egy-egy versenyen, és mi az, amit ki nem állhatunk?

Segítsetek nekünk, hogy meg tudjuk rendezni a "tökéletes" versenyt. Vagy legalábbis megpróbáljuk. Írjatok megjegyzést ehhez a cikkhez, mondjátok el véleményeteket. Hova, miért mentek vagy nem mentek versenyezni.

2010. január 16., szombat

Szeretem - Nem szeretem


A lovasoknak általában a második otthona. Nekünk sokszor az első. Nem mindegy, hogy oda, ahol életünk jelentős részét töltjük el szívesen megyünk vagy nap mint nap azon gondolkodunk, hogy hova költözhetnénk. A lónak sem mindegy és nekünk sem. Vegyük elő hát a képzeletbeli papírt, válasszuk el középen és írjuk az egyik oldalra: szeretem, a másikra: nem szeretem ...

Azt szeretnénk, ha a "szeretem" oldalon szerepelnének csak indokok, a másik oldal pedig üresen maradna. Ehhez azonban meg kell ismernünk a véleményeteket. Írjátok le mit szerettek és mit nem. A többi már a mi dolgunk.

Köszöntés

Kedves Érdeklődő!

Szándékaink szerint ezen az oldalon kívánunk fórumot adni a Nemzeti Lovardát és mindennapi életét érintő véleményeknek, ötleteknek, hozzászólásoknak. A blogot folyamatosan követve, a felvetésekre - a lehetőségek szerint - mihamarabb válaszolva szeretnénk valódi kultúrális, oktatási és versenyközpontot létrehozni a Nemzeti Lovas Centrum keretében.

A Tattersall üzemeltetésével a Nemzeti Lovardáért Alapítvány lett megbízva. A mi dolgunk, hogy megteremtsük a feltételeit egy európai szintű lovasközpont létrehozásának. Mondhatni a hardvert mi adjuk. A szoftver azonban folyamatos frissítésre szorul, és ehhez szükségünk van a támogatásotokra.

Üdvözlettel

Nemzeti Lovardáért Alapítvány

Üdvözlet

Üdv mindenkinek!